A vádirat szerint a vádlott az anyjával közös tulajdonú miskolci családi házban élt együtt az anyjával és három testvérével. A családtagok a város területén rendszeresen hulladékot gyűjtöttek, amelyből egy jelentős mennyiség az udvaron felhalmozódott. A családtagok mindannyian italoztak, emiatt gyakoriak voltak a veszekedések is.
A ház udvarán 2020. április elején három esetben keletkezett tűz, a tűzoltók mindannyiszor megállapították, hogy szándékos gyújtogatás történt. Ezek közül a nő egyik esetben elismerte, hogy ő gyújtotta fel a hulladékot. A vádlott egyébként meg akart szabadulni a családtagjaitól, szerette volna, hogy ha elköltöznek, ezért ittasan mindig azzal fenyegette őket, hogy rájuk gyújtja a házat.
Április hónap első felében egy szokásosnak mondható veszekedés után papírlapra körömlakkal ráírta, hogy „meghaltok, egészen megérdemlitek!”, és azt bedobta a postaládájukba. Másnap az egész család reggeltől italozott, mindannyian lerészegedtek. A vádlott ismét vitába került velük, és éjfél körül újból azzal fenyegetőzött, hogy rájuk gyújtja a házat, azonban közölték vele, hogy rendőrt fognak hívni, mire elhagyta az ingatlant. Amikor a családtagok lefeküdtek aludni, közöttük a vendégségben lévő 13 éves unoka is, a nő visszament, a teraszon lévő kanapét acetonnal lelocsolta és felgyújtotta. Az egyik férfi testvére éppen kiment cigarettázni, amikor észrevette a tüzet, ő riasztotta a többieket, így kimenekültek az épületből, a tüzet viszont nem tudták megfékezni, azt a tűzoltók oltották el.
Amennyiben a tüzet idejében nem észlelik, reális lehetősége lett volna személyi sérülés vagy halál bekövetkezésének, mivel a lakásban alvó személyek füstmérgezést szenvedtek volna.
Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetett előéletű vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.
Fotó: Illusztráció
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !