Nagyszentjános belterületén egy gépkocsi vezetője elütött egy kerékpáros gyermeket, majd anélkül, hogy részére segítséget hívott volna, elhagyta a helyszínt.
A helyszínen a mentőszolgálat munkatársai egy sérült gyermeket láttak el. A fiatal lány elmondta, hogy biciklivel közlekedett a Fő utcán, amikor egy autós - miközben megpróbálta őt kikerülni - nekiütközött. A kerékpáros az ütközéstől az út menti füves területre esett, és megsérült. A jármű egy rövid időre megállt, utasai ki is szálltak megnézni mi történt, azonban néhány pillanat múlva visszaültek a kocsiba, és a tőlük elvárható segítségnyújtás nélkül elhajtottak - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
A helyszínelők által begyűjtött információk, adatok alapján a megyei rendőr-főkapitányság – a környező megyék tevékenység-irányítási központjainak értesítése mellett – haladéktalanul megkezdte a balesetet okozó gépkocsi felkutatását. Később – a szemle ideje alatt – az okozó gépkocsi román állampolgárságú vezetője négy, szintén román utasával együtt visszatért a helyszínre.
A rendőrök elfogták, a rendőrkapitányságra előállították őket, majd a sofőrt segítségnyújtás elmulasztásának bűntette, utasait pedig e bűncselekmény vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !