Közel hétszázmillió forint adót csalt el két férfi Komáron-Esztergom megyében

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntető ügyben vádat emelt azzal a két férfival szemben, akik szójadarával és műtrágyával kereskedtek úgy, hogy jelentős összegű ÁFA-t nem fizettek be a költségvetésnek. 

A vád szerint az egyik férfi 2013. év végén havi 60.000 forintért cserébe rávette a társát arra, hogy ténylegesen az ő irányítása alatt álló ácsi székhelyű gazdasági társaság ügyvezetését vállalja el, iratokat, számlákat, valótlan tartalmú ÁFA bevallásokat írjon alá, és nyújtson be az adóhatóságnak. A cég szójadarával és műtrágyával kereskedett oly módon, hogy a termékeket az Európai Közösség területéről szerezte be, majd belföldön továbbértékesítette. A férfiak az adóhatóság előtt azt a látszatot keltették, hogy a társaság a termékeket belföldről szerezte be és így 2013. IV. negyedéve valamint 2014. IV. negyedéve közötti időszakban 308.124.820 forint ÁFA-t nem fizetettek be az adóhatóságnak, továbbá 375.761.753 forint ÁFA-t igényeltek vissza jogosulatlanul.

A vádlottak közel hétszázmillió forint összegű vagyoni hátrányt okoztak a magyar állam költségvetésének.

A főügyészség költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat a két férfival szemben. A főügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a Tatabányai Törvényszék mindkét vádlottat börtönbüntetésre ítélje, ezen felül a felbujtó férfival szemben pénzbüntetést is szabjon ki, és tőle a közel hétszázmillió forint bűnös vagyont kobozza el. Az ügyvezető elkövetőt pedig tiltsa el a gazdasági társaság vezetője foglalkozástól.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !