Elfogták a bedrogozva halálos balesetet okozó férfit, aki évek óta bujkált a hatóságok elől

A rendőrök elfogtak egy férfit, aki évek óta bujkált a hatóságok elől, mert nem kezdte meg börtönbüntetését, amit halált okozó bódult járművezetés elkövetése miatt rendeltek el. Ellene több elfogatóparancs is érvényben volt.

A megalapozott gyanú szerint a 41 éves elkövető 2016. november 25-én éjszaka kábítószer fogyasztás után ült autóba két ismerősével. Szegvár külterületén a jármű az úttestről lesodródott és fának csapódott. A baleset következtében az egyik utasa életét vesztette. A bíróság a gyanúsítottat 2020. júliusában elítélte és elfogatóparancsot adott ki ellene, mivel a férfi a jogerős szabadságvesztését nem kezdte meg, az igazságszolgáltatás elől elrejtőzött.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya és a Csongrádi Rendőrkapitányság nyomozói az elvégzett adatgyűjtések eredményeként a bujkáló férfi tartózkodási helyét megállapították. A detektívek a Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival együttműködve 2022. május 5-én kora délután elfogták, majd előállították a terheltet.

Az elítélt csanyteleki férfit a rendőrök átszállították a Szegedi Fegyház és Börtönbe - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fotó: police.hu

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !