Ittasan, jogosítvány nélkül és más autó rendszámával közlekedett

A devecseri rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a 21 éves fiatalembert.

A járőrök Pusztamiskén, a Dózsa György utcában igazoltattak egy 21 éves férfit, aki személyautóval közlekedett. Az intézkedés során a sofőr nem tudta bemutatni a vezetői engedélyét, valamint a jármű forgalmi engedélyét, így az egyenruhások az autón található forgalmi rendszámot és a fiatalember vezetői engedélyét ellenőrizték a nyilvántartásban - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.

Megállapították, hogy a gépkocsira felszerelt hatósági jelzés egy másik járműhöz tartozik, illetve azt is, hogy a sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel. 

A rendőrök a Devecser környéki településen élő férfival szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott. 

Az elkövetett cselekmények miatt a járművezetőt elfogták és előállították az Ajkai Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. 

A férfi beismerő vallomást tett. Ellene büntetőeljárást kezdeményeztek járművezetés ittas állapotban vétség és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, valamint szabálysértési feljelentést tettek engedély nélküli vezetés miatt.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !