A Pécsi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat három fiatal felnőtt ellen, akik Pécsen bántalmaztak egy férfit, tőle kozmetikai terméket és tablettákat vettek el.
A vád szerint a férfiak Pécsen, a belvárosban kábítószert vásároltak a sértettől. Az este folyamán szórakoztak, elfogyasztották a kábítószert, amiről kiderült, hogy rossz minőségű volt, ezért elhatározták, hogy kárpótlásként megszerzik a sértettől a még nála levő kábítószert.
A vádlottak véletlenül találkoztak a sértettel. Beszélgettek, és együtt elsétáltak a Szent István térig. Beszélgetésük során az egyik férfi hirtelen ököllel megütötte a sértettet, aki a földre esett. A bántalmazásba a másik két férfi is bekapcsolódott, egyikük megütötte, másikuk megrúgta az ekkor már földön fekvő áldozatot. Az egyik vádlott kivett a sértett zsebéből egy tablettákat tartalmazó zacskót, majd a támadók magukhoz vették a sértett zsebéből kiesett kozmetikai terméket is. A sértett fel tudott állni a földről, ekkor őt az egyik elkövető még megütötte és meglökte. Ezután a sértett elszaladt.
A vádlottak a sértettnek 3.800 forint kárt okoztak.
A bántalmazástól a sértett arca több helyen megsérült, ajka felrepedt, orrán hámhorzsolások keletkeztek, bal szemtájéka megzúzódott, az egyik metszőfoga eltörött.
A cselekmény csoportosan elkövetett rablás bűntettének megállapítására alkalmas, ami öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
A Pécsi Járási Ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság a letartóztatásban levő vádlottakat fegyházra és közügyektől eltiltásra ítélje.
Fotó: Illusztráció
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !