A húsárut sikkasztó sofőr és vevője is vádlott a siófoki bűnügyben

A Siófoki Járási Ügyészség nagyobb értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azokkal a férfiakkal szemben, akik közül a fuvaros cég alkalmazottja eladta a rábízott csirkehúst egy siófoki húsboltosnak, aki az áron alul megszerzett termékről tudta, hogy bűncselekmény elkövetéséből származik.

A vádirat lényege szerint az idősebb vádlott 2022 januárjában a fiatalabb vádlott családjának siófoki boltjába is szállított húsárut. A férfi azonban nemcsak a rendelt termékeket pakolta ki, hanem a rábízott áruból még közel egy tonnányi csirkehúst adott át. A vevő a több mint egy millió forint értékű sikkasztott árut jóval ár alatt, mindösszesen 250.000 forintért vásárolta meg.

Az üzletet újabb értékesítés követte, másnap a fiatalabb vádlott a sofőrtől további 700 kg - 576.000 forint értékű - húst vett át az M7-es autópálya egyik pihenőjében ismét jutányos áron.

Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában az idősebb férfival szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást, míg társával szemben felfüggesztett börtönbüntetést, továbbá mindkét vádlottal szemben vagyonelkobzást indítványozott.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !