Az anya gondatlansága miatt a felügyelet nélkül maradt ötéves kisfia gyógyszerrel megmérgezte magát

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy harmincéves nő ellen, aki többször magára hagyta gyermekeit családi házukban; gondatlansága miatt a felügyelet nélkül maradt ötéves kisfia gyógyszerrel megmérgezte magát - közölte a főügyészség sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Szilágyi László azt írta, a vádirat lényege szerint a nő az élettársával hat, egy és nyolc év közötti gyermeket nevelt az egyik beregi településen lévő családi házukban.

Az anya nem dolgozott, háztartásbeliként a gyermekek ellátása volt a feladata. Szülői kötelezettségét azonban megszegte, amikor 2020-ban és 2021-ben több alkalommal  - esetenként több órára - magára hagyta a házban a kiskorú gyermekeit, és elment bevásárolni a közeli városba - ismertette a szóvivő.

Elmondta, a nő 2021. július 7-én bevásárlás miatt ismét a közeli városba utazott, élettársa kora reggel munkába ment. A felügyelet nélkül maradt ötéves kisfiú a szekrényről levett egy levélnyi epilepszia elleni gyógyszert, amelyből olyan mennyiséget evett meg, hogy életveszélyes állapotba került.

A gyermeket mentőhelikopter szállította kórházba, ahol tíz-tizenöt nap alatt gyógyult meg. Az eset után a gyámhatóság intézkedett a hat kiskorú gyermek nevelésbe vételéről, így ők már nem a szüleik háztartásában élnek - tette hozzá Szilágyi László.

Az ügyészség gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével és hat rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja az édesanyát. A vádiratban az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság szüntesse meg az asszony szülői felügyeleti jogát, ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve tiltsa el minden olyan foglalkozástól, amellyel 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását és gyógykezelését végezné.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !