A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a csongrádi házaspárral és további 6 személlyel szemben, akik „kristály” fantázia nevű anyaggal kereskedtek. Tettükért akár életfogytig tartó szabadságvesztés büntetést is kaphatnak.
A vádirat szerint a házaspár 2019-től kezdődően két éven keresztül - korábban új pszichoaktív anyagnak, majd 2021-től kábítószernek minősülő - „kristály” fantázia nevű anyagot szereztek be és terjesztettek. A kereskedés során jellemzően a házukban szolgálták ki a vevőket, de előfordult, hogy gyalogosan vagy kerékpárral vállaltak kiszállítást. A házaspárnak a kábítószer beszerzésében, szállításában segítséget nyújtott szökésben lévő fiuk, továbbá két társuk is.
A főügyészség vádolja azt a férfit és a kábítószer beszerzésben neki segítséget nyújtó társát is, akik a csongrádi házaspártól vásárolt anyagot egy hódmezővásárhelyi iskola mellet értékesítették. A főügyészség vádolja továbbá azt a napközben festőként dolgozó szentesi férfit és élettársát is, akiktől a csongrádi házaspár a kábítószert beszerezte.
A főügyészég 4 vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett minősített kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével, további két-két vádlottat oktatási intézmény közvetlen környezetében kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével, illetve kábítószer-kereskedelemhez nyújtott bűnsegédséggel vádol. A vádlottak bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !