Egy betörés alkalmával több, mint 15 millió forintot zsákmányolt egy bátaszéki nő

A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, mely ismeretlen tettes ellen indult, aki egy betörés alkalmával több, mint 15 millió forintot zsákmányolt egy bátaszéki házból - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Egy 54 éves bátaszéki férfi tett telefonon bejelentést a rendőrségre, mert miután munkából hazaért észlelte, hogy a házába betörtek. Az ismeretlen a bejárati ajtót befeszítette, a lakásból ellopta a lemezkazettát a benne lévő több mint 15 millió forinttal és 5 ezer euróval együtt.

A rendőrök a háznál szemlét tartottak és széleskörű adatgyűjtést végeztek, gyanújuk hamar egy helyi nőre és rokonára terelődött. Az asszonyt és egy, a betöréssel szintén kapcsolatba hozható férfit elszámoltattak, akik kezdetben tagadták a lopást, de mindkettőjüket őrizetbe vették. Újbóli kihallgatása során a nő beismerte, hogy ő követte el a betörést. Elmondta, a zsákmányolt pénzből a bűncselekmény másnapján aranyékszereket vásárolt a saját és családtagjai részére, és a pénzből is adott rokonainak. A nyomozók több ingatlanban kutatást tartottak és 12,5 millió forintot, közel 1000 Eurót és nagy mennyiségű aranyékszert foglaltak le, összesen 16.300.000 forint értékben, így a kár nagy része megtérült. Az eljárás során a betöréssel meggyanúsított nő esetében kollégáink előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására, ő jelenleg is börtönben van.

Az eset körülményeinek vizsgálatát a Szekszárdi Rendőrkapitányságon befejezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek. 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !