A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség minősített emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat két férfi ellen, akik a közös italozást követően megverték, megkötözték a sértettet, majd elvették a pénzét és a mobiltelefonját.
A vád szerint a sértett és a két vádlott ismerték egymást, többször italoztak együtt is. 2021. október 6-án, este, a vádlottak felkeresték a sértettet a létavértesi házában. Ekkor már mindannyian ittas állapotban voltak, azonban a házban tovább ittak.
A sértett 22 óra körüli időben le akart feküdni, ezért megkérte az elkövetőket, hogy távozzanak. A két férfi azonban nem hagyta el a házat, hanem az ágyon ülő sértettet felszólították, hogy adja át a pénzét. A sértett ennek nem tett eleget, ezért a vádlottak ököllel ütötték a fejét és az arcát, aminek következtében az áldozat a földre esett, eközben a hátát beverte a vaskályha sarkába.
A férfiak a földön fekvő sértett mellkasát rugdosták, majd az ágyra ültették, ahol az idősebb vádlott hátulról lefogta. Ezalatt a fiatalabb vádlott a sértett táskáját átkutatta, amelyben pénzt nem talált, csak egy tekercs cellux ragasztót, amivel a sértett kezeit, lábait összekötözték, majd a száját is beragasztották, hogy az ellenállását letörjék, és a ne tudjon segítségért kiáltani. A férfiak magukhoz vették a lakásban talált mobiltelefont, valamint a sértett nadrágzsebében lévő pénztárcát a benne lévő 15.000 forinttal együtt, majd elhagyták a házat.
A sértettnek a bántalmazás következtében többszörös bordatörése, ennek következtében légmelle keletkezett, amely miatt közvetlen életveszélyes állapotba került, életét a szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.
A férfiak 20.400 forint kárt okoztak a sértettnek, amely nem térült meg.
Az ügyben a nyomozást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság folytatta le.
A jelenleg letartóztatásban lévő vádlottak ellen a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és társtettesként, aljas indokból, a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken.
A vádiratban indítványozta, hogy a törvényszék a vádlottakat fegyház és pénzbüntetésre ítélje, mellékbüntetésül tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától, továbbá rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !