Emberölés bűntettének kísérletével vádolja az ügyészség azt a férfit, aki egyik este a munkából hazafelé tartó nőt egy kapupánttal többször fejbevágta azért, mert nem fogadta a közeledését.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vádiratának lényege szerint a húszas éveiben járó vádlott a munkahelyén érzelmi kapcsolatot kezdeményezett egy kolléganőjével, aki azonban ezt elutasította. A férfit egy sikkasztás miatt el is bocsátották a munkahelyéről.
2021. október 21-én este, 19 órakor a férfi – miután több üveg bort elfogyasztott – a lakásán magához vett egy 75 dkg súlyú fémből készült kapupántot, majd kerékpárral azon az útvonalon közlekedett, ahol tudta, hogy a nő is hazafelé fog tartani a munkából. A nő gyalogosan haladt a lakása felé, amikor az egyik ház mögül elé ugrott a férfi, majd a kezében tartott kapupánttal legalább ötször, közepes erővel a fején megütötte a nőt. Mindeközben azt kiabálta, hogy a nő, most meg fog halni. A nő hangos segítségkérését meghallotta az egyik szomszéd, aki kirohant az utcára, és lehúzta a sértettről a férfit, leszorította a földre, és mindaddig ott is tartotta, míg a rendőrök ki nem érkeztek.
A nő a bántalmazás során a koponyája több törését is elszenvedte, mely sérülések nyolc-tíz hét alatt gyógyultak meg. A megyei főügyészség szerint a férfi szándéka egyértelműen arra irányult, hogy megölje a nőt, amit csak az idejében érkező szomszéd segítsége akadályozott meg.
Az ügyészség azt indítványozta a vádiratban, hogy amennyiben a letartóztatásban lévő vádlott beismerő vallomást tesz, és nem ragaszkodik a tárgyaláshoz, a bíróság tíz év börtönbüntetésre ítélje.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !