A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 21 éves férfi ellen, aki lakott területen belül 110 km/h feletti sebességgel gázolt el egy gyalogost.
A vádirat szerint a vádlott 2021 szeptemberében, az éjszakai órákban Sopron belterületén közlekedett 117-119 km/h sebességgel olyan útszakaszon, ahol a megengedett legnagyobb sebesség 30 km/h volt.
A terhelt ezzel a sebességgel ért egy jobbra ívelő útkanyarhoz, melyet a fizika szabályai alapján legfeljebb 108-113 km/h sebességgel lehetett volna bevenni. A túlzott sebesség miatt a sofőr nem tudta követni az út vonalvezetését, felsodródott a járdára, ahol elütötte az ott gyalogosan közlekedő, harmincas éveiben járó sértettet.
Az ütközés következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A Győri Járási Ügyészség a terhelt ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat, vele szemben öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására is tett indítványt.
Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !