A Heves Megyei Főügyészség a Tarnabodon lezajlott konfliktus mindkét résztvevőjével szemben vádat emelt a törvényszék előtt.
A vádirat szerint a fiatalkorú elkövető idén, január 19-én, a munkából már sötétedés után hazafelé tartva a házuk előtt találkozott ismerősével, a felnőtt férfival, akivel szóváltásba keveredett. Egymás kölcsönös szidalmazása után mindketten az otthonukba távoztak, ám a felnőttkorú terhelt – részben ittassága miatt – nem tudta túltenni magát az elszenvedett sértéseken, ezért többek társaságában visszament a helyszínre, ahol fennhangon verekedni hívta korábbi vitapartnerét.
A fiatalkorú addigra már éppen vacsorázott, így először nem volt ínyére elfogadni a kihívást, de annak kitartó volta miatt végül kötélnek állt, és zsebében egy nyitott bicskával kiment az utcára. Azzal, hogy verekedni indult, ő maga is a jogtalanság talajára került, minek következtében későbbi cselekménye nem minősülhetett jogos védelemnek.
A ház előtt a férfi belerúgott a kapun kilépő ellenfelébe, aki erre előrántotta a kését és egy jól irányzott mozdulattal legalább közepes erővel szívtájékon szúrta a vele szemben állót. A szívet elérő szúrást követően a sebesült még tett néhány lépést a saját lábán, de azután összeesett. A mentő az utcáról szállította őt kórházba, ahol sürgősséggel életmentő műtétet hajtottak végre rajta, mely nélkül bizonyosan az életét veszítette volna.
A szúrás sértettjét a főügyészség garázdaság vétségével vádolja. A kést használó, jelenleg letartóztatásban lévő fiatalkorúval szemben emberölés bűntettének kísérlete a vád.
Az ügyészség a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy – beismerés esetén – a bíróság az előkészítő ülésen a fiatalkorúval szemben 3 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést és 3 év közügyektől eltiltást szabjon ki, míg a felnőttkorú terheltet ítélje 90.000 forint pénzbüntetésre.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !