A Hevesi Rendőrkapitányság járőrei a bejelentést követő fél órán belül elfogták azt a két helyi lakost, akik a gyanú szerint egy teherautóra pakoltak, majd elloptak közel 500 kilogramm drótkerítést egy Tenkhez közeli gyümölcsös területéről.
A 31 éves F. Pétert és a 35 éves S. Kálmánt a járőrök Heves belterületén igazoltatták, majd előállították őket, továbbá a járművön lévő rakományt lefoglalták. Ellenük a gyanúsítotti kihallgatásukat követően lopás bűncselekmény gyanúja miatt indult eljárás.
A nyomozó hatóság a vizsgálati szakaszban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat a napokban továbbította az ügyészségnek.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !