A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki az egyik megyebeli kistelepülésen kiskutyákat rugdosott meg, valamint egy kaszát lengetve fenyegette szomszédait.
A vádirat szerint a vádlott erősen ittas állapotban összetalálkozott a faluban a fiatalkorú sértettel, aki a férfi szerint hazugságokat terjeszt róla. Emiatt szidta a lányt, majd ököllel a vállán megütötte, melynek következtében a sértett elesett, és 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Ezután a férfi otthonába hazatért, majd az udvarukon megkötött állapotban tartott nőstény kutyát egy vascsővel ütlegelte, annak három kölykét pedig megrugdosta. A hangoskodásra felfigyeltek szomszédai, akik az utcáról az állatok bántalmazásának abbahagyására szólították fel. A vádlott ekkor felkapott egy fanyeles kaszát, és azzal fenyegetőzött feléjük, amíg élettársa vissza nem húzta őt az utcáról a házuk udvarára.
A háromból egy kölyök a sérülései következtében elpusztult, azonban az elkövető magatartása alkalmas volt arra, hogy akár mind a négy állat pusztulását, illetve maradandó egészségkárosodását okozza.A vádemeléskor bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló elkövetőt a járási ügyészség súlyos testi sértés bűntette, minősített állatkínzás bűntett kísérlete valamint felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette elkövetésével vádolja. Bűnösségének kérdésben a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.
Vádiratában az ügyészség arra az estre, ha a terhelt a bűnösségét váddal egyezően beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, vele szemben 1 év börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !