52 millió forint értékű rézhulladékkal megpakolt kamiont raboltak el egy telephelyről

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben három férfit különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntettével, míg negyedik társukat – mint visszaesőt – jelentős értéket meg nem haladó értékre elkövetett pénzmosás bűntettével vádolnak.

A vádirat szerint az első rendű terhelt anyagi haszonszerzés érdekében elhatározta, hogy akár erőszak alkalmazásával is megszerzi a munkáltatója telephelyén álló, nagy mennyiségű rézhulladékkal megpakolt kamiont. A cselekmény megvalósításában nem akart személyesen részt venni, ezért az elkövetéshez társakat keresett. Beszervezte – a külön eljárásban jogerősen elítélt – kamionsofőr ismerősét, aki a rablásba bevonta a másod, harmad és negyed rendű vádlottakat is. A másod és harmad rendű vádlott arcát maszkkal eltakarva, kezén kesztyűt viselve bejutott a telephelyre, majd a – már jogerősen elítélt – férfit beengedte a főbejáraton. A férfiak a telep biztonsági őrét a földre teperték és egy vascsővel fenyegetve őt a kamion kulcsát követelték tőle. Ezt követően az őrt egy székhez kötözték, betolták egy kisebb helyiségbe, majd a megszerzett rakománnyal együtt elhajtottak a helyszínről. A rézhulladék másik járművel való továbbszállításában és elrejtésében a negyed rendű vádlott működött közre. A vádlottak és a korábban elítélt társuk különböző mértékben részesedtek a rézhulladék – egy MÉH-telepen történt – értékesítéséből származó pénzből. A rablás elkövetési értéke összesen 52 millió forint volt, amelyből – a vontató megtalálásával – 4 millió forint megtérült.

Az előkészítő ülésen egyik terhelt sem ismerte be a bűnösségét, ezért az eljárás tárgyaláson folytatódik, amelynek időpontja 2023. május 5. Ezen a napon a bíróság a vádlottakat és tanúkat hallgatja meg.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !