Álrendőrt fogtak el a győri rendőrök

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult eljárásban a Győri Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a 41 éves győrszentiváni férfit, aki rendőrnek adta ki magát, és több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indított büntetőeljárást a Győri Rendőrkapitányság csalás bűntette, és más bűncselekmények elkövetése miatt egy 41 éves férfival szemben, aki Koroncón, a Rákóczi Ferenc utcában egy házat vett bérbe. Az albérlettel kapcsolatos ügyintézés során a bérlő magát rendőrnek adta ki, és a későbbiek során is több alkalommal a rendőrségi kollégáira hivatkozott.  A főbérlő – miután a győrszentiváni férfinak több havi albérleti-, és rezsidíj elmaradása volt, annak kifizetésével a sértettet folyamatosan hitegette, de azt nem egyenlítette ki – a szerződést felbontotta.

A bérlő kiköltözését követően az ingatlan tulajdonosa észlelte, hogy a házból több tárgy eltűnt, illetőleg a feltételezett elkövető az ingatlanból több dolgot – az ő engedélye és hozzájárulása nélkül – eladott, elvitt, illetőleg megrongált, ezzel a sértettnek összesen körülbelül egymillió forintos kárt okozott.

A Győri Rendőrkapitányság nyomozói és a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai győrszentiváni lakóhelyén elfogták a 41 éves elkövetőt, majd a rendőrségre történő előállítását követően őt csalás vétsége, lopás bűntette és rongálás vétsége elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !