Csaknem egy tucat cégtől többszáz millió forintot csalt ki egy miskolci férfi

Csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 26 éves helyi férfival szemben - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A gyanúsított 2022 év elején három különböző munkagépet adott el egy német cég számára úgy, hogy létező járművek adatait adta meg a vásárlónak, ezek azonban soha nem voltak a birtokában. Az összesen közel 50 millió forintot érő gépek kifizetése megtörtént, de ezeket sohasem szállította le. A gyanúsított a teljes vételár megszerzése után további cégekkel vette fel a kapcsolatot, akiket szintén ilyen módon károsított meg. Egy holland vállalkozó közel 70 millió forintot, egy lengyel pedig nagyságrendileg 30 millió forintot utalt a csaló számlájára, aki ezt követően minden esetben elérhetetlenné vált.

Előfordult olyan eset, - miután nem érkezett meg a várt munkagép -, hogy a gyanúsítottól visszakövetelték a vételárat. A 26 éves férfi ekkor, egy hamis tranzakcióról küldött fotót a sértettnek, a pénz pedig a mai napig nem került visszafizetésre.

A gyanúsított az ez idáig beszerzett adatok szerint csaknem egy tucat cég ellen követte el a bűncselekményt, - többszáz millió forint értékben - az ügyben azonban további nyomozati cselekmények várhatóak amelyek tovább növelhetik a sértettek számát, illetve a kárösszeget.

Az ügy további érdekessége még, hogy a rendőrök a házkutatás során, közel 20 millió forint névértékű játékbankjegynek látszó eurót is találtak, amelyeket lefoglaltak, és amelyekkel összefüggésben szakértői vizsgálatot végeztetnek.

A 26 éves férfit a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály munkatársai és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi és Támogató Alosztály munkatársai fogták el otthonában.

A Miskolci Rendőrkapitányság az őrizetbe vett gyanúsítottal szemben előterjesztést tett, letartóztatásának ügyészi indítványozására. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !