Egy órába sem telt és bilincselték az érdi rendőrök azt a 36 éves tárnoki nőt, aki a gyanú szerint egy menetrend szerint közlekedő busz sofőrjének esett neki kedd este - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Érd, Fő téren szállt fel egy fiatal pár az autóbuszra 2023. március 7-én este. A duó nő tagja elsőkét párjával kezdett hangoskodni, vitatkozni, később azonban az utasokba is belekötött. A busz vezetője a látottakat, hallottakat nem hagyta szó nélkül, kérte, a következő megállóban Tárnokon, szálljanak le a járatról. A férfi így is tett, párja azonban neki rontott a buszsofőrnek, ordibált és szidalmazta őt, a vezetőfülke ajtaját folyamatosan rugdosta, a férfit többször megütötte. A pár férfi tagja visszaszaladt és közbelépett, végül ő tessékelte le a buszról a dühöngő nőt. A sértett könnyű sérüléseket szenvedett, azonnal tárcsázta a segélyhívót.
A rendőrök forró nyomon indultak a tettes után, a buszmegállótól mintegy 200 méterre már bilincselték is az önkívületi állapotban lévő nőt, kihallgatása azonban némi időt váratott magára.
A bűncselekmény elkövetését Sz. Tímea elismerte a nyomozók előtt. Részletes vallomást nem tett, annyit viszont elmondott, amikor balhézott nagyon részeg volt, konkrétan arra sem emlékszik, hogy buszon utazott volna.
A 36 éves nőnek bántalmazással elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt kell felelnie, az Érdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya gyorsított eljárásban állítja bíróság elé. (Fotó: police.hu)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !