„Lábperecben” árulta a kábítószert egy budapesti férfi

A zuglói rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint „lábperecben” árulta a kábítószert - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Egy XIV. kerületi társasház földszinti lakásából az elmúlt időszakban marihuána szag áramlott ki, illetve gyakran ismeretlen személyek jöttek-mentek, így a zuglói rendőrökben felmerült a gyanú, hogy ott feltehetően kábítószerrel kereskednek.

A zuglói nyomozók a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársainak segítségével 2023. február 28-án 14 óra után kutatást tartottak a lakásban, mely során elfogták az ott lakó 22 éves G. Gábort, akinek korábban a bíróság bűnügyi felügyeletét rendelte el, ezért elektronikus nyomkövető eszközt viselt. A rendőrök több adag, már előre kiporciózott kristályos port találtak és foglaltak le. A lefoglalt anyag az előzetes szakértői vélemény szerint kábítószernek minősül.

A nyomozás adati szerint a férfi január óta többeknek adott el kábítószert és a zuglói rendőrök eddig hét vásárlóját állították elő.

A XIV. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai G. Gábort kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.​

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !