Vádat emeltek Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő ellen

Közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak miatt vádat emeltek Szabó Bálint (független), letartóztatásban lévő szegedi önkormányzati képviselő ellen - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint Szabó Bálint 2022. szeptember 21-én délután Budapesten a személygépkocsijával - több közlekedési szabályt is súlyosan megsértve - akadályozta egy rendőrségi konvoj tagjait a személyvédelmi feladatuk ellátásában, a szolgálati járműben utazók és mások testi épségét közvetlen veszélynek kitéve.

A politikus ugyanezen a napon este társaival megjelent a budai Várban, hogy részt vegyen az általa korábban bejelentett demonstráción. A helyszínt és a rendezvényt biztosító rendőrök intézkedni kezdtek, mert két gépkocsivezető között szóváltás alakult ki az önkormányzati képviselő számára lefoglalni kívánt parkolóhely miatt - írta a főügyészség.

Hozzátették, a jogszerű rendőri intézkedés miatt Szabó Bálint kiabálni kezdett, azt mondta, nem fogja hagyni, hogy ismerősét elvigyék a helyszínről, majd felszólította társait, hogy élőlánccal akadályozzák az előállítást. A politikus több hivatalos személlyel is dulakodott, erőszakos magatartásával hosszú percekig akadályozta a jogszerű rendőri intézkedést. Ezután az intézkedő rendőrökhöz közel hajolva - a kezében tartott mobiltelefonnal felvételt készítve - üvöltve "mocskos állatoknak", "mocskos rendőröknek" nevezte őket.

Az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy - a büntetlen, de jelenleg több büntetőeljárás hatálya alatt álló - önkormányzati képviselőt a Pesti Központi Kerületi Bíróság halmazati büntetésül ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre és tiltsa el a járművezetéstől.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !