A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy helybéli férfival szemben, aki ügyintézést követően rongálta meg a városháza földszinti ablakát.
A vádirat szerint a férfi 2023. január 10-én a balassagyarmati Városháza épületében található Kormányhivatalban járt. Hivatali teendői végeztével, 13 órakor kiment a hivatal elé, ahol szóba elegyedett egy járókelővel, majd odalépett az épülethez, és a Kormányablakhoz tartozó rész egyik 50x150 centiméteres ablakába két alkalommal belefejelt, amitől az ablaküveg kitörött.
Cselekményét követően kis ideig a törött ablakban könyökölt, majd távozott a helyszínről.
A férfi a rongálással 20.000 forint kárt okozott a járási hivatalnak.
Az ügyészség garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot a 37 éves vádlottal szemben, melyben mértékes indítvánnyal élt: amennyiben a férfi a bíróság előkészítő ülésén beismeri a bűncselekmény elkövetését, úgy – többszörös visszaesői minőségére figyelemmel – 1 év börtönbüntetés és 1 év közügyektől eltiltás kiszabását kérte. Ha megállapítják bűnösségét, a sértett által előterjesztett polgári igényt is meg kell fizetnie.
Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság hoz döntést.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !