A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak férfinak a letartóztatását, aki összefüggésbe hozható egy győri társasház 10. emeletéről kizuhant sértett halálával - közölte a Győri Törvényszék.
A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta. A gyanúsított terhére rótt bűncselekményt – az emberölés bűntettét - a Btk. 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.
A bíróság határozatának indokolása szerint a gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye arra figyelemmel, hogy a gyanúsított 2022. nyarán szabadult feltételesén korábbi, erőszakos bűncselekmény miatti szabadságvesztés büntetéséből. A gyanúsítottat illetően fennáll továbbá a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az eljárás megnehezítésének reális veszélye is tekintettel arra, hogy a gyanúsított az elkövetés helyszínéül szolgáló lakásba kívánna szabadlábra helyezése esetén visszaköltözni, ahol a gyanúsított édesanyja és más családtagjai is élnek.
A döntéssel szemben a gyanúsított fellebbezést jelentett be, másodfokon a Győri Törvényszék jár el. (Fotó: police.hu)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !