A kamion sofőrje nem tartotta be a megfelelő követési távolságot, tragédia lett a vége

Forgalmi okból lassító, majd megálló személygépkocsinak ütközött egy kamion Békés vármegyében. Az autó vezetője életét vesztette. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát - közölte a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A 47-es számú főúton, Békéscsaba külterületén, egy Mezőberény felé tartó kamion hátulról nekiütközött egy személygépkocsinak. Az autós balra akart kanyarodni, ezért a felezővonal mellé húzódott, lassított és megállt. Ezt későn vette észre a kamion sofőrje, és elmondása szerint már nem tudta elkerülni az ütközést. A személyautó árokba csapódott, a vezetőjét a mentők súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba, ahol tíz nappal később meghalt. 

A kamion sofőrjét a rendőrség halálos közúti baleset okozása bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja, a férfi a kihallgatásán elismerte a felelősségét. Elmondta, hogy gondolt arra, áttér a szemközti sávba, úgy kerüli ki az autót, de szemből is volt forgalom. 

A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a baleset miatt elrendelt nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a büntetőeljárás iratait továbbította az ügyészségre. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !