A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 19 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt. A fiatal belekötött a villamosra várakozó nőbe és annak rokonába, majd szóváltást követően a férfit többször ököllel megütötte. A támadó a földre került férfit tovább bántalmazta, a sértett védelmébe beavatkozó nőt megpofozta, megrúgta, felső testén ütötte.
A vádirat szerint a vádlott Miskolc belvárosában egy villamosmegállóban belekötött egy várakozó nőbe és annak nagybátyjába. Az elkövető rövid szóváltás után a férfit ököllel fejen ütötte, majd amikor a sínekre esett, még két ütést mért a fejére. A nő a rokona védelmében el akarta tolni a vádlottat, azonban a támadó megütötte a földön fekvő sértettet, majd a nő ellen fordulva őt a felső testén gyors egymásutánban többször megütötte. A nagybácsi próbált felállni a sínekről, de csak a járdasziget peremére tudott leülni. A fiatal ezt észrevette, visszament hozzá, és ököllel olyan erővel ütötte meg a fején, hogy a sértett ismét a földre zuhant. A fiatal a földön is tovább bántalmazta áldozatát.
A nő újból megpróbálta megvédeni a nagybátyját, a vádlott viszont pofon ütötte, combon rúgta. Amíg az elkövető a nőt bántalmazta, a férfi ismét fel akart állni, de a vádlott azonnal hozzálépett, és újabb ökölcsapással a földre küldte. A támadó ezt követően távozott a helyszínről.
A bántalmazás következtében a férfi 8 napon túli sérüléseket szenvedett. A nő zúzódásos sérülései 8 napon belüli gyógytartamúak, könnyű testi sértés vétsége miatt kérte a támadó felelősségre vonását.
Az ügyészség a más ügyben jogerős büntetését töltő, büntetett előéletű, különös visszaeső vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !