Emberölés Csornán - Egy 21 éves debreceni férfi lehet a gyilkos

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot adott ki Veress Dominik Márk ellen.

Csornán egy lakótelepi lakásban a rendőrök 2023. április 2-án 15 óra 45 perc körül egy 39 éves férfit holtan találtak. Az esettel kapcsolatosan a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

A nyomozás során eddig beszerzett adatok alapján a bűncselekmény elkövetésével Veress Dominik Márk 21 éves debreceni lakos gyanúsítható. A férfi tartózkodási címéről ismeretlen helyre távozott, őt a rendőrség keresi.

A rendőrség mindent megtesz az elkövető felkutatása és elfogása érdekében. A felderítő munka eredményességéhez kérjük az állampolgárok segítségét.

Jelentkezzen, aki ismeri a férfi jelenlegi tartózkodási helyét, vagy arról érdemleges információval rendelkezik. Jelentkezhetnek személyesen a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságon, vagy hívják a 06-96-417-329-es hívószámot. Névtelenség megőrzése mellett bejelentést tehetnek továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !