Halált okozó közúti baleset okozása vétségének vádja alól felmentette a húszas éveiben járó férfit a bíróság

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék – helybenhagyva a Paksi Járásbíróság elsőfokú ítéletét – halált okozó közúti baleset okozása vétségének vádja alól felmentette azt a húszas éveiben járó fiatal férfit, akinek a mezőgazdasági vontatójához csapódva életét vesztette egy személygépkocsi utasa.

Az ítélet tényállása szerint a vádlott 2019. szeptember 13-án 23 óra 15 perc körüli időben Nagydorog lakott területén kívül a 63. számú főúton éjszakai látási viszonyok mellett száraz állapotú, aszfalt burkolatú úttesten közlekedett 20-25 km/h sebességgel az általa vezetett Maessey Ferguson 3690 típusú mezőgazdasági vontatóval és a mögé függesztett 3,65 méter széles talajlazítóval. A vádlott annak érdekében, hogy a fényjelző berendezésekkel el nem látott talajlazítóra a közlekedésben részt vevő járművek vezetőinek a figyelmét felhívja, bekapcsolva hagyta a mezőgazdasági vontató fülkéjének tetejére, jobb és bal oldalra szerelt, hátrafelé fehér fényt adó munkalámpákat, valamint működtette a mezőgazdasági vontató vészvillogóját is.

A vádlott által vezetett jármű mögött, vele azonos irányban haladt 80 km/h körüli sebességgel egy Toyota Yaris típusú személygépkocsi, amelyben a vezető mellett utasként foglalt helyet a sértett. A mögötte haladó járművet észlelve a vádlott az úttest menetiránya szerinti jobb oldali forgalmi sávjának szélére húzódott oly módon, hogy a vontató jobb oldali keréksora a menetiránya szerinti jobb oldali útpadkán állt, a mezőgazdasági vontatóra szerelt függeszték bal széle pedig legalább 2,1 métert elfoglalt a 3,4 méter széles jobb oldali forgalmi sávból. A személyautó vezetője a tőle elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta annak ellenére, hogy a mezőgazdasági vontató hátsó világítása már a kanyarívből kijövet, kb. 350 méterről észlelhető volt, illetve ezen távolságról észlelhette a munkalámpák hátra világító fényét és a vészvillogót is, majd kb. 45-50 méter távolságról a mezőgazdasági vontatóra szerelt függesztéket is. A látási viszonyoknak és a várható akadályoknak megfelelően a sebességét nem csökkentetve, haladási irányán nem változtatva, balra térés nélkül haladt tovább az ütközési pontig, ahol a Toyota személygépkocsi jobb oldalának első lökhárítója feletti részével ütközött neki a mezőgazdasági vontató mögé felszerelt talajlazító munkaeszköznek.

A baleset következtében a személygépkocsi jobb első utasa, a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy kórházi kezelése során 2019. október 2-án életét vesztette. A halálának közvetlen oka a fej tompa erőbehatása okozta koponyacsonttörés, agyzúzódások, következményes koponyaűri nyomásfokozódás volt.

Az elsőfokon eljáró Paksi Járásbíróság a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vádja alól felmentette. Az ítélet ellen az ügyészség jelentett be fellebbezést a vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítása végett.

A törvényszék a fellebbviteli eljárás során igazságügyi szakértői bizonyítás felvételét is követően azonos álláspontra jutott a járásbírósággal, kiemelve, hogy a vádlott által kétségtelenül elkövetett és a szabálysértési hatóság által jogerősen elbírált közlekedési szabályszegések (a közlekedésben olyan járművel vett részt, amelynek műszaki-, biztonsági- és környezetvédelmi jellemzői nem feleltek meg a jogszabályban meghatározott feltételeknek, továbbá keresőlámpát és munkahely megvilágító lámpát mozgó járművön használni nem szabad) nem álltak releváns ok-okozati kapcsolatban a bekövetkezett balesettel, amely a sértett halálát eredményezte. A bíróság azt is megállapította, hogy bár a mezőgazdasági vontató 350 méterről észlelhető volt, a vontató mögé szerelt függeszték pedig 45-50 méterről felismerhető volt, a személygépkocsi sofőrje Nagydorog község fényeit észlelve, a kellő figyelmet elmulasztva, nem reagált az egyébként 350 méterről már jól látható mezőgazdasági vontatóra, a munkalámpák fényére, nem próbált meg kikerülési manővert végrehajtani, sebességét nem csökkentette annak érdekében, hogy meggyőződjön arról, hogy az úttesten, ill. amellett milyen veszélyforrás található. A bíróság által megállapított tények szerint tehát nem a vádlott által elkövetett szabálysértés hozta létre a balesethez vezető veszélyhelyzetet, így az elsőfokú bíróságnak a bűncselekmény vádja alól való felmentő rendelkezését helybenhagyta.

Az ítélet jogerős.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !