Részegen vezetett motorcsónakot az a férfi, akinek az ügyében a Keszthelyi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött.
A vádlott a vonyarcvashegyi strandszakasznál ittas állapotban vezette az aznap bérelt elektromos motorcsónakot, amellyel a sértettet és további egy személyt szállított. A férfi a csónakkal a sekély vízre, a nádasba sodródott és a hajócsavarra feltekeredett a hínár. A sértett ezt látva bement a vízbe, hogy a csónak hátsó része mögött a növényzetet eltávolítsa és a csónakot a megfelelő irányba mozdítsa. Eközben a vádlott a motor irányváltóját előremenet helyett hátramenetbe kapcsolta és a vízben álló sértett lábára tolatott. A csónakmotor csavarja a férfi alsó lábszárának ütközött, azt felsértette és 8 napon belül gyógyuló 10 cm-es vágott sebet okozott - közölte a Zalaegerszegi Törvényszék.
A baleset bekövetkezésének oka az volt, hogy a vádlott megszegte a Hajózási Szabályzatot azzal, hogy nem járt el kellő gondossággal és elővigyázatossággal, illetve alkoholos befolyásoltság alatt vezette a motorcsónakot.
A vádlott 1 rendbeli vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségét és 1 rendbeli járművezetés ittas állapotban vétségét valósította meg, ezért a bíróság 150.000 forint pénzbüntetésre ítélte és 1 évre eltiltotta a vízi járművezetéstől.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !