Vonaton rabolta ki a 15 éves fiút a konyári férfi

A vádirat szerint a férfi személyvonattal tartott hazafelé konyári lakóhelyére. A terhelt Derecske és Konyár állomások között odament a szerelvény hátsó részében egyedül tartózkodó kiskorú sértetthez és őt megfenyegette, hogy megveri, majd közölte vele, hogy nemrég jött ki a börtönből, ahová vissza akar menni és a sértett nyugodtan hívja a rendőrséget. Ezt követően megkérdezte a sértettet, hogy milyen márkájú a kabátja, majd hirtelen mozdulattal megragadta az ülésen lévő ruhadarabot, és azt magára vette.

A sértett próbálta visszakérni a kabátját, azonban a rabló közölte vele, hogy van nála „valami”, de ne akarja a sértett, hogy elővegye és használja.

Ezután röviddel a személyvonat megállt a konyári vasútállomáson, ahol a férfi leszállt. A vádlottal együtt utazott egy fiatal ismerőse, aki azonban a bűncselekmény elkövetésében nem vett részt.

A férfi a kabát  - és egy benne lévő díszbicska - elorzásával 10.000 forint kárt okozott a sértettnek, amelyet a nyomozók lefoglaltak és visszaadtak a sértettnek, így a kár megtérült.

Az ügyben a nyomozást a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság folytatta le.

A Berettyóújfalui Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő vádlott ellen rablás bűntette miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon. A vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottat ítélje börtönbüntetésre és mellékbüntetésül tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától. A járási ügyészség a vádiratban mértékes indítványt is előterjesztett, mely szerint ha a férfi a járásbíróság előkészítő ülésén beismeri a terhére rótt bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, őt a járásbíróság 4 év börtönbüntetésre ítélje és 4 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !