Cserbenhagyás vétsége miatt a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki a körforgalomba az elsőbbségadást elmulasztva hajtott be, ahol egy másik gépkocsinak ütközött, majd a helyszínről megállás nélkül elhajtott.
A vádirat szerint a férfi autójával Esztergom-kertvárosban a körforgalomhoz ért, ahol az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére nem adott elsőbbséget a körforgalomban szabályosan haladó másik személygépkocsinak. Az elkövető a körforgalomban a gépkocsijával a másik jármű jobb oldalának ütközött, ami miatt ez a gépkocsi a függőleges tengelye körül elfordult, és a menetiránnyal szemben állt meg. Az elkövető észlelte az ütközést, azonban anélkül, hogy meggyőződött volna arról, miszerint a balesetben valaki megsérült-e, illetve az életét, testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra szorul-e, a helyszínről megállás nélkül elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt, azonban ennek reális veszélye fennállt.
A férfi később önként jelentkezett az Esztergomi Rendőrkapitányságon.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a büntetlen elkövetővel szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést és közúti járművezetéstől eltiltást szabjon ki.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !