Kábítószer hatása alatt okozott balesetet egy 24 éves nő

A berettyóújfalui rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint 4808-as úton csapódott fák közé egy személyautó, amit egy 24 éves fiatal nő vezetett. Nem sérült meg a balesetben, viszont szemmel láthatóan bódult állapotban volt. Az egyenruhások alkoholszondát alkalmaztak vele szemben, ami negatív értéket mutatott, ezért további mintavétel céljából előállították.

A beleset pontos körülményinek tisztázása céljából a rendőrök később szakértőket rendeltek ki. A toxikológus megállapította, hogy nő vérében kábítószer volt kimutatható, míg az igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint ezek okozhatták a nő bódultságát vezetés közben.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség, valamint a kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást vele szemben. Gyanúsítotti kihallgatásán a sofőr nem tett beismerő vallomást. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !