Egy szolgálati kerékpárját toló postai alkalmazottat súlyosan bántalmazta egy fiatal helyi férfi Hevesen - közölte a rendőrség.
Az elkövető először a kerékpáron lévő táskából kivette a kézbesítő mobilkészülékét, aki ezt észlelte és megpróbálta megakadályozni. Támadója erre megütötte a postást, majd a válltáskájába nyúlva próbálta magához venni a benne lévő készpénzt. Ennek szintén elejét akarta venni a talpraesett kézbesítő, azonban a fiatal ismételten megütötte, majd a táskából néhány ezer forintot kivéve elmenekült.
A postai kézbesítő férfi - akinek a támadástól a szemüvege is lerepült és összetörött - az elsődleges orvosi szakvélemény alapján súlyos sérüléseket szenvedett.
A városi rendőrkapitányság munkatársai azonosították és fél óra múlva elfogták a 22 éves H. Sándort, akit előállítottak a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányságra, ahol közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett rablás bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett bűncselekmények gyanúja miatt indult ellene eljárás.
A bűncselekmény elkövetését tagadó férfit a nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek a letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság elrendelt.
A nyomozó hatóság a vizsgálati szakaszban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat a napokban továbbította az ügyészségnek. (Fotó: police.hu)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !