Tízmillió forint értékben lopott ötvenhat LIME e-rollert öt férfi Szolnokon az elmúlt egy évben; a gyanúsítottak közül három embert őrizetbe vettek a rendőrök - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményben az MTI-vel hétfőn.
A tájékoztatás szerint a rendőrök egy személygépkocsi csomagterének átvizsgálása során hat szétszerelt LIME e-rollert találtak május 14-én, hajnali 3 órakor Újszász belterületén. Az autó szolnoki sofőrje és újszászi utasa már a helyszínen elmondta, hogy a rollereket Szolnokon lopták, ezért a rendőrök előállították őket, ahogyan további három társukat is - írták.
Az eddigi adatok alapján a két 19 éves, illetve 20, 21 és 23 éves terhelt az elmúlt egy évben legalább 56 e-rollert tulajdonított el Szolnokon, ezzel csaknem 10 millió forint kárt okozva a sértett cégnek - közölték, megjegyezve: a gyanúsítottak lakcímén tartott kutatás során több tucat rollert és azokhoz tartozó alkatrészeket foglaltak le a rendőrök.
A lopás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatott férfiak közül hármat őrizetbe vettek a nyomozók - olvasható a közleményben. (Fotó: police.hu)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !