A Szombathelyi Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette, garázdaság vétsége és rongálás vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki meg akarta ijeszteni a sértettet, majd nekihajtott a parkolóban álló motorjának.
A vádirat szerint a férfi Celldömölkön a kialakított várakozóhelyen parkolt le személygépkocsijával a sértett motorkerékpárja közelében, majd előzetes szóváltást követően egyszer megütötte a bukósisakot viselő sértettet. Ezt követően visszaült az autójába, majd tolatást követően úgy indult el, hogy a motorosnak odébb kellett lépnie, hogy ne üsse el.
Az elkövető ezután szándékosan nekihajtott a sértett motorkerékpárjának, ami az úttestre dőlt. A motorkerékpárban több mint 300.000 forint rongálási kár keletkezett. A sértett emiatt a férfi autója fele rúgott, aki hátratolatott, és úgy hagyta el a helyszínt, hogy a sértettnek a jármű elől el kellett ugrani, mert az elkövető elütötte volna.
A vádlott garázda magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkozást keltsen.
A férfi szándékosan megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezését, mert úgy közlekedett, hogy a személy- és a vagyonbiztonságot is veszélyeztette.
A járási ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés, pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását is indítványozta a férfival szemben, akinek a büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !