A budapesti rendőrök bántalmazás miatt mentek ki egy XVIII. kerületi címre, ahol nagy mennyiségű dizájnerdrogot találtak.
A rendőrségre 2023. június 21-én 20 óra 45 perckor arról tett bejelentést egy fiatal nő, hogy Budapest XVIII. kerületében ismerőse bántalmazza. A kiérkező járőröknek elmondta, hogy fizikai erőszak nem történt, de az agresszív férfi elől ki kellett menekülnie a lakásból. A rendőrök a lakásban egy alvó férfit találtak, mellette nagy mennyiségű kábítószergyanús anyaggal. A helyszínre mentőt hívtak, de ellátást a felébresztett férfi sem igényelt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói a lakás átkutatása során lefoglaltak közel 7,5 kilogramm tömegű új pszichoaktív anyagot, valamint 6 millió 620 ezer forintot. Az elsődleges szakértői vélemény alapján a dizájnerdrog feketepiaci értéke körülbelül 7,5 millió forint.
A fővárosi nyomozók a 32 éves M. Andort új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !