Ítéletet hozott a bíróság a nő ügyében, aki 43 alkalommal adott le engedély nélkül begyűjtött ólomakkumulátorokat

A Körmendi Járásbíróság veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt 140 óra közérdekű munkára ítélt egy nőt. Vele szemben 153 424 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el, továbbá kötelezte az eljárás során felmerült 54 207 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A tényállás szerint vádlott 2018. szeptember 27. és 2021. július 17. közötti időszakban rendszeresen gyűjtött Magyarországon többek között olyan, más által már elhasznált, így attól megváló savas ólomakkumulátorokat, amelyek a hulladékról szóló törvény és más jogszabályokra figyelemmel veszélyes hulladéknak minősülnek. 

A vádlott által végzett tevékenység, vagyis a veszélyes hulladéknak minősülő ólomakkumulátorok rendszeres gyűjtése, majd azoknak a szállítása – a törvény szerint – hulladékgazdálkodási tevékenységnek minősül, ugyanis hulladékgazdálkodás – többek között – a hulladék gyűjtése és szállítása. A hulladék gyűjtése a hulladék összegyűjtése hulladékkezelő létesítménybe történő elszállítása céljából, míg a szállítás a hulladék telephelyen kívüli mozgatása. A törvény szerint hulladékgazdálkodási tevékenység – e törvényben, valamint kormányrendeletben meghatározott kivétellel – a környezetvédelmi hatóság által kiadott hulladékgazdálkodási engedély vagy nyilvántartásba vétel alapján végezhető. 

A vádlott a hulladékgazdálkodási tevékenységet – az ólomakkumulátorok gyűjtését és szállítását – úgy végezte, hogy ahhoz a törvényben előírt hulladékgazdálkodási engedéllyel nem rendelkezett. A vádlott az általa engedély nélkül begyűjtött – nem saját háztartásához köthető – ólomakkumulátorokat értékesítési céllal fémkereskedelmi engedéllyel rendelkező hulladékfelvásárló telephelyekre szállította és ott a saját nevében leadta.

A vádlott összesen 43 alkalommal adott le engedély nélkül begyűjtött ólomakkumulátorokat, összesen 955 kilogramm mennyiségben, amelyből összesen 182 074 forint bevételre tett szert. 

Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása - végett fellebbezést jelentett be, míg a vádlott és védője az ítéletet tudomásul vették.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !