A halál torkából hozták vissza azt a Fejér vármegyei nőt, akit egy lódarázs csípett meg

Fejér vármegyében grillezés közben csípte meg egy lódarázs azt a nőt, aki percek alatt életveszélyes állapotba került, csak a barátnőinek és a mentőknek köszönheti, hogy életben maradt - írta a Blikk. A nő a lapnak elmondta, hogy ő maga nem is emlékszik a történtekre, az utolsó emlékképe az, hogy a barátnőinek azt mondja: lányok, baj van!

A mentőszolgálat insrtukcióit követve a barátnők nem engedték, hogy a nő elaludjon, ébren kellett tartaniuk. Ez végül sikerült és megérkezett a helyszínre a segítség. A nőt a székesfehérvári kórház sürgősségi osztályára szállították, ahol stabilizálódott az állapota.

A nőnek nem csak sima allergiás rohama volt, a tünete ugyanis teljesen mások voltak. A lódarázs mérge okozta a hirtelen vérnyomásesést. A Blikknek elmondta Boros Tibor méhrajbefogó, hogy az európai lódarázs mérge annyira erős, hogy patkányokat, kisebb emlősöket is képes megölni. (Fotó: Illusztráció)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !