A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány kétszer is meglopta a magyarokat a lélegeztetőgép-biznisszel: először akkor, amikor túlárazva megvették a gépeket, másodszor pedig most, amikor a felesleges gépek tárolásáért is fizetni kell.
Arató Gergely a DK frakcióvezető-helyettese szerdai online sajtótájékoztatóján arról beszélt: újabb adatigénylési per erősítette meg, hogy a kormány százmilliárdos nagyságrendben okozott kárt a magyaroknak a lélegeztetőgép-bizniszben, amikor egy közvetítő cégen keresztül több mint 300 milliárd forintért vett 17 ezer lélegeztetőgépet. Az adatigénylésből kiderült az is, hogy a gépekből azóta sem sikerült értékesíteni egy darabot sem, raktárban porosodnak a megvásárlásuk óta.
Felidézte, a lélegeztetőgép-biznisznek korábban Kálmán Olga DK-s országgyűlési képviselő járt utána, aki előbb közérdekű adatigénylést adott be Szijjártó Péternek, majd pert indított a szerződések kiadásáért, végül büntetőfeljelentést is tett az ügyben.
Megjegyezte: az ügy miatt "senkit sem nem vittek el bilincsben és vezetőszáron, hiszen a tíz- és százmilliárdos korrupciós ügyek ennek a rendszernek a mindennapjaihoz tartoznak, a lényegét adják".
Arató Gergely szerint nem elég a választások óta kivetett több mint 30 megszorítás, a minden bevásárláskor kifizetett orbáni infláció, még "a kormány lopásaiért is nekünk kell fizetnünk, amíg marad az Orbán-rendszer".
A Dobrev Klára vezette árnyékkormány szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után. Le kell törni az inflációt, az árak helyett a béreket és a nyugdíjakat kell emelni, a korrupciós ügyek elkövetőit pedig felelősségre kell vonni - hangoztatta az ellenzéki politikus. (MTI)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !