Elfajult a vita két család között Tiszanánán, halálra késeltek egy 18 éves férfit

A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés és életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt indított eljárást egy besenyőtelki lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint Tiszanánán, egy családi házban egy korábbi nézeteltérés miatt két család között vita alakult, majd bántalmazni kezdték egymást, melynek során egy 18 éves férfit késsel úgy megszúrtak, hogy a helyszínen belehalt sérülésébe, míg két másik férfit sérülésekkel szállítottak kórházba.

A nyomozók a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 54 éves férfit – aki elmenekült a helyszínről ­– két órán belül elfogták, majd őrizetbe vétele mellett hallgatták ki, továbbá kezdeményezték letartóztatását.

A Hevesi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt több személy ellen is eljárást indított. (Fotó: police.hu)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !