Franciaország ironikusan reagált Prigozsin halálhírére

Catherine Colonna francia külügyminiszter ironikusan reagált csütörtökön Jevgenyij Prigozsin, a Wagner katonai magánvállalat alapítójának halálhírére.

A francia diplomácia vezetője szerint "a (Vlagyimir) Putyinhoz közelállók körében kiemelkedően magas a halálozási arány". "Kockázatos tevékenység" - tette hozzá Colonna az AFP hírügynökségnek, de nem kívánt bővebben nyilatkozni.

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner orosz zsoldos magánhadsereg alapítója is rajta volt azon a magánrepülőgépen, amely szerdán lezuhant az oroszországi Tver megyében. Az orosz hatóságok szerint a balesetet a gépen tartózkodó hét utas és három pilóta közül senki sem élte túl.

A francia külügyminisztérium hivatalosan azt közölte, hogy "nem áll módjában kommentálni a baleset körülményeit, amelyekről minden elmondható, csak az nem, hogy világosak".

"Túl korai lenne még felmérni Prigozsin feltételezett halálának következményeit" - hangsúlyozta a tárca. "Ha ez a halálhír beigazolódik, az jelentős dolog lesz" - tette hozzá.

"A Wagner egy bűnszervezet, amely (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) piszkos munkáját végzi Ukrajnában és több afrikai országban, egy olyan milícia, amely rablásokból, fosztogatásokból és gyilkosságokból él. Prigozsin kézjegye a vér és a bűnözés" - vélte a francia külügyi tárca az AFP-nek. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !