Gulyás Gergely Márki-Zay Péterrel vitázott Tihanyban

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a "no war, no gender, no migration" kérdését, Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnöke pedig a keresztény-konzervatív értékek képviseletét nevezte meg a jövő évi európai parlamenti választás (EP-) legfontosabb tétjének a tihanyi Tranzit fesztivál pénteki vitájában.

A két politikus emellett a migráció, az ukrajnai háború, az energiafüggőség, a rezsivédelem, a pártfinanszírozás, a gyermekvédelem kérdésköreiben ismertették álláspontjaikat.

Az EP-választás tétjét firtató kérdésre Gulyás Gergely azt mondta, a Fidesz szeretné megnyerni ezt a választást is, erre pedig a választók eddigi bizalma és a választásokon eddig megszerzett jelentős választói többséggel minden esélye megvan, de tény, hogy a nagyobbik magyar kormányzópárt az Európai Unión belül egy ideje ellenzékben van.

Kifejtette, hol több, hol kevesebb szövetségese van a Fidesznek, 2010 óta azonban nem volt többsége a jobboldalnak Európában.

"Ehhez képest az Európai Parlament még az európai intézmények között is a legmérgezettebb és legkorruptabb, és arra használja a meglévő szerződések szerint is viszonylag csekély hatalmát, hogy megsértse az Európai Unió alapszerződéseit, szembemenjen Európa legalapvetőbb értékeivel, és megtegyen mindent annak érdekében, hogy a kereszténydemokrata-konzervatív gondolkodásnak ne maradjon tere Európában" - vélekedett. Mint elmondta, a legnagyobb kihívások Európa előtt továbbra is a "no war, no gender, no migration" kérdései, azaz a genderideológia elutasítása, a béke kérdése, a migráció megállítása, valamint a korrupció lesz.

Nem kétséges, hogy a migrációt támogató európai intézmények közül az EP "élen jár", ha Európa meg akarja őrizni a schengeni térség vívmányát, akkor a külső határokat meg kell védeni - fogalmazott a kormánypárti politikus.

Márki-Zay Péter a témával kapcsolatban elmondta, a Mindenki Magyarországa Néppárt önállóan kíván indulni a jövő évi EP-választásokon, a mozgalom legfontosabb célkitűzésének pedig a keresztény-konzervatív értékek képviseletét jelölte meg.

"A legerősebb pártcsalád Európában a keresztény-konzervatív elveket valló Európai Néppárt, ahonnan sajnálatos módon a Fidesz kikerült, de mi szeretnénk oda bejutni" - jelentette ki Hódmezővásárhely polgármestere. Az ellenzéki politikus egyetértett Gulyás Gergellyel abban, hogy Magyarországnak és az Európai Uniónak egyaránt tennie kell az illegális migráció megfékezéséért, de jelezte, nem lehet szabadon engedni embercsempészeket és "mentegetni bűnözőket", a korrupció elleni harcban pedig csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatos kérdésre Gulyás Gergely egyértelműsítette, békére, azonnali tűzszünetre és azonnali béketárgyalásokra van szükség, Magyarország pedig - ahogy eddig is - támogatni fogja Ukrajnát a humanitárius segítségnyújtásban.

A kárpátaljai magyarság képviseletében van még javítanivaló, fel kell szólalni a népírtás, a kórházak és az atomerőművek bombázása ellen - jelentette ki az MMM elnöke, megerősítve az azonnali tűzszünet fontosságát.

Az energiafüggetlenség kapcsán a miniszter elmondta, Magyarország úgy tud energiafüggetlenségre törekedni, hogy nem zárta el az orosz energiahordozók megvásárlásának lehetőségét. Márki-Zay szerint viszont energiafüggetlenség szempontjából a legkevésbé sikeres ország Magyarország, amely a legdrágábban kapja az energiát Oroszországtól.

A magyar-orosz energiaegyüttműködést is döntően a világpiaci árak határozzák meg - jelezte Gulyás Gergely.

A két politikus élénk vitát folytatott a koronavírus-járvány alatt beszerzett külföldi vakcinákról is. Márki-Zay Péter a vakcinák magas beszerzési árait kérte számon beszélgetőpartnerétől, Gulyás Gergely pedig azt hangoztatta, a járvány ideje alatt az oltóanyag-beszerzéseket nem elsősorban a vakcinák árai, hanem a rendelkezésre állás és a gyorsabb szállítási idő határozta meg, ezzel a gyorsasággal emberéleteket lehetett megmenteni.

Mivel a vakcinák hatékonysága között nem volt nagy különbség, ezért helyes döntés volt, hogy Magyarország nemcsak egy helyről, például a Pfizertől vásárolt oltóanyagot, hanem Kínából és Oroszországból - fogalmazott a miniszter.

Az ellenzéki kampányfinanszírozás, a "guruló dollárok" témájában Márki-Zay Péter azt ígérte, minden, az EP-választásra vonatkozó pártfinanszírozási szabályt be fog tartani a Mindenki Magyarországa Néppárt.

"Mi betartottuk a törvényeket, ezt ellenőrizte a NAV, az NAIH, az ÁSZ és a titkosszolgálat több alkalommal, semmilyen törvénysértést soha nem tártak fel, büszke vagyok erre, vegyenek példát erről" - mondta, szavait taps és fütty fogadta a közönség soraiból.

Erre reagálva Gulyás Gergely jelezte, a kormányzat olyan kampányfinanszírozási szabályt hozott, mely révén a mozgalom tavaly hozzájutott az állami támogatáshoz, annak ellenére, hogy köztudottá vált, hogy nem külföldi magyarok juttattak pénzbeli támogatást a mozgalomnak és az ellenzéki összefogásnak.

Ha nem akarjuk azt, hogy bármikor a jövőben külföldi befolyásszerzéssel, korlátlan módon, megvásárolt politikusok gyakorolják a közhatalmat, akkor ezt be kell fejezni és fel kell tárni - vélekedett a miniszter.

A gyermekvédelmi törvény kapcsán Márki-Zay Péter azt mondta, nem látott érdemi lépéseket a kormány által másfél évvel ezelőtt elindított családvédelmi intézkedésekben, bizonyítja ezt például a jelenleg szabadlábon lévő Kaleta Gábor volt perui nagykövet ügye.

Gulyás Gergely, úgy reagált, a bíróság döntése az ügyben "felháborító", a kormány minden, a pedofíliát vagy annak bármely formáját tovább szigorítani akaró előterjesztéssel egyetért. (MTI / Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !