"Ha nem lenne itt a gyerekem, feldarabolnálak és megszurkálnálak titeket" - Rendőrökre támadt a születésnapot ünneplő család négy tagja

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt rendelt el nyomozást négy fővel szemben, akik a hangos születésnapi rendezvény miatt kiérkező rendőrökre támadtak, őket fenyegették.

A megalapozott gyanú szerint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen születésnapot tartott egy család, ahol hangosan italoztak. A szomszédok csendháborítás miatti bejelentésére a helyszínre rendőrök érkeztek, akik felszólították a szórakozókat, hogy halkítsák le a zenét, majd távoztak. Ezután ismételt bejelentés érkezett a hangoskodásról, mire erősítéssel vonultak ki a rendőrök intézkedni.

A rendőrök megérkezésekor a születésnapját ünneplő férfi kiment a ház elé és ökölbe szorított kézzel sértegette a rendőröket, majd meg is közelítette az egyik intézkedő járőrt és kezét továbbra is ökölbe szorítva fenyegette. Eközben az ünnepelt férfi testvére is megjelent, aki szintén sértegette a rendőröket, majd pedig az egyik intézkedő járőrt kezével, nagy erővel meglökte, aki ennek következtében elvesztette egyensúlyát. Mivel a két férfi ezután is támadó magatartást tanúsított, az egyik rendőr könnyfakasztó gázt alkalmazott, ami miatt a testvérek beszaladtak házuk udvarába.

A megerősített rendőri jelenlét ellenére az elkövetők tovább folytatták a rendőri intézkedés során az agresszív magatartást. A születésnapját ünneplő férfi élettársa azt közölte a rendőrökkel, hogy, ha nem lenne ott a gyermeke, akkor feldarabolná és megszurkálná őket, míg az ünnepelt férfi testvére az őt felszólító rendőrt megrántotta és mellkason lökte, egy másik rendőrt pedig lefejelt. A férfi élettársa, akinél egy lavór víz volt, azért, hogy megakadályozza élettársa bilincselését, leöntötte a rendőrt. A rendőrök az ellenállás ellenére megbilincselték a két férfit, azonban az egyik elkövető élettársa továbbra is akadályozni próbálta az intézkedést, azzal, hogy megragadta a rendőrök kezét és azt kiabálta, hogy nem vihetik el a férfit.

Amikor a rendőrök próbálták a közrendet helyreállítani, visszaérkezett a helyszínre a férfiak lánytestvére, aki kezében egy gyermekkel az egyik rendőr irányába futott és megpróbálta arcon ütni, ami nem sikerült.

Az ügyészség a négy elkövetőt vett őrizetbe és a bűnismétlés megakadályozása érdekében indítványozta letartóztatásuk elrendelését, melyet a Debreceni Járásbíróság pénteken egy hónapra elrendelt.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !