Ittasan ült volán mögé egy távolsági autóbusz vezetője, súlyos balesetet okozott Debrecenben

A Debreceni Járási Ügyészség súlyosabban minősülő ittas járművezetés miatt emelt vádat egy buszvezetővel szemben, aki belehajtott egy előtte álló autóba.

A vádirat szerint a férfi egy távolsági autóbuszt vezetett Debrecenben, négy utast szállítva. A járművezetés megkezdése előtt a férfi azonban szeszes italt fogyasztott. Amikor egy útkereszteződéshez ért, nem tartott elegendő követési távolságot az előtte haladó autótól, és ittassága miatti figyelmetlenségében hátulról nekiütközött a forgalmi okokból lassító személyautó hátuljának, ami a lökés hatására nekiütközött az előtte szintén lassítva haladó kisbusz hátsó részének.

A baleset következtében az autóbuszon kapaszkodva álló és leszállni készülő idős asszony elesett, és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság nyomozása során megállapították, hogy az autóbusz vezetője ittasan ült kormány mögé, és emellett több közlekedési szabályt is megszegett.

A Debreceni Járási Ügyészség a tettét beismerő elkövetőt súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja. Vádiratában indítványozta, hogy a Debreceni Járásbíróság az ügyiratok alapján hozzon büntetővégzést, melyben a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki és határozott időre tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !