Megpróbálta megerőszakolni a Csillagbörtön őrmesterét egy fogvatartott

Megpróbálta megerőszakolni a szegedi Szegedi Fegyház és Börtön őrmesterét a börtön egészségügyi részlegén egy fogvatartott - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az MTI-vel.

A BvOP közleményében azt írta, az elsődleges adatok alapján előre kitervelte a szexuális célzatú támadást az emberölés miatt elítélt fogvatartott.

Hozzátették: az egészségügyi kezelésben részesülő fogvatartott a Szegedi Fegyház és Börtön I. objektumának egyik körletén, "takarítást színlelve az ott szolgálatot teljesítő kolléganő mögé került, és egy wc-pumpából eszkábált tárggyal leütötte az őrt", majd megpróbálta megerőszakolni.

Az őrmester védekezett, miközben a kollégák észlelték a támadást, így a segítség gyorsan érkezett, és nem történt nagyobb baj - írták.

Közölték: a fogvatartottat megmotozták, és a támadáshoz használt eszköz mellett lepedőcsíkokat is találtak nála. A BvOP tájékoztatása szerint a fogvatartott később elmondta, arra számított, hogy az ütéstől a nő eszméletét veszti, majd tervei szerint a lepedőcsíkokkal megkötözte, aztán megerőszakolta volna.

A nőt kórházba szállították, sérüléseit ellátták. A fogvatartott ellen feljelentést tett a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnoka, az ügyben a rendőrség büntetőeljárást folytat.

A BvOP közleményében megjegyezte: a szervezet sok esetben kap kritikát amiatt, hogy az egészségügyi kezelésben részesülő fogvatartottak esetében mozgáskorlátozó eszközöket - bilincset - használ. "Sajnos éppen az ilyen esetek bizonyítják, hogy szükség van azokra az óvintézkedésekre, amelyek maximálisan garantálják kollégáink és a büntetés-végrehajtási intézetek biztonságát" - írták.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !