Menczer Tamás szerint sokan szeretnének annyira egyedül lenni, mint Orbán Viktor

Sokan szeretnének annyira egyedül lenni, mint Orbán Viktor - reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán vasárnap az ügyvezető szlovák kormány miniszterelnökének szavaira.

Menczer Tamás a bejegyzésben jelezte: Szlovákia miniszterelnöke, Ódor Lajos azt mondja Orbán Viktorról, hogy "jobbára egyedül van a nézeteivel".

Az államtitkár úgy fogalmazott: megadja a tiszteletet egy szomszédos ország miniszterelnökének - akkor is, ha átmeneti -, de a tények kedvéért tesz néhány megjegyzést.

Azt írta: Orbán Viktor több mint harminc éve élvonalbeli politikus, ez a 18. éve miniszterelnökként. Orbán Viktor nem kapta a miniszterelnöki széket, hanem négyszer nyert egymás után kétharmaddal - tette hozzá.

Hangsúlyozta: Orbán Viktor mögött magyarok milliói állnak. A nem magyar támogatókról nem is beszélve - jegyezte meg.

Emellett Menczer Tamás kiemelte: az összes nemzetközi válsággal kapcsolatban kiderült, hogy Orbán Viktornak van igaza. Ezért van a nemzetközi politikában sokkal nagyobb súlya annál, mint amekkorát Magyarország mérete indokolna - vélekedett. (MTI / Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt)