A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorú gyanúsítottnak és társának a letartóztatását, akik sajókazai lakóhelyükön elhatározták, hogy kábítószert vásárolnak. Az ehhez szükséges pénzt úgy kívánták megszerezni, hogy a felnőttkorú gyanúsított a házban alvó nevelőapja mobiltelefonját az ágy melletti éjjeli szekrényről magához vette. Fiatalkorú társa ezt nem tartotta jó ötletnek, ezért bement az ingatlanba és a nevelőapjával egy szobában alvó 10 hónapos gyermek füléből kivette az aranyfülbevalót, majd a házból kiment és a fülbevalót együtt átadták a kábítószerért cserébe a nyomozás során eddig még be nem azonosított személynek.
A terheltek cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet kifosztás bűntettének a megállapítására, a felnőttkorú gyanúsított esetében a cselekmény kettő rendbeli, melyből egy rendbelit bűnsegédként követett el.
A bíróság a kiszabható büntetés mértékére tekintettel megállapította, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Ezen túl a bűnismétlés reális veszélye is fennáll mindkét gyanúsított esetében, továbbá a fiatalkorú gyanúsítottnál a bűncselekmény különös tárgyi súlya is.
Mindezek alapján a bíróság egy hónapra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását, melyet a fiatalkorú gyanúsított esetében javítóintézetben rendelt végrehajtani.
A végzés nem végleges, ellene a fiatalkorú gyanúsított és védője fellebbezett.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !