Nyugdíjszakértő: a szegény nyugdíjas még szegényebb, a gazdag még gazdagabb lesz Magyarországon

Az infláció súlya alatt megroppant a nyugdíjrendszer, az egyensúlytalanságokat pedig jól szemléltetik a KSH friss adatai - írta a HVG. 2023. januárban drasztikusan megugrott, egy év alatt 123 ezerről 308 ezer főre nőtt a magas, havi 300 ezer forint fölötti nyugdíjra jogosultak száma, míg a legkisebb járandóságot kapók aránya annál sokkal kisebb mértékben csökkent.

Januárban 15 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, így már 35 ezren jogosultak havi félmillió forintot meghaladó ellátásra, holott továbbra is van 23 ezer nyugdíjas, akiknek havi 40 ezernél kisebb összegből kell megélniük. Farkas András nyugdíjszakértő állítja, az inflációkövető emelés mellett a magas ellátásra jogosultak aránya azért emelkedik folyamatosan, mert az új megállapítású nyugdíjak összege átlagosan mindig sokkal magasabb, mint a korábbi években megállapított nyugdíjak összege.

A szakértő szerint ennek elsődleges oka a valorizáció: a nyugdíjmegállapítás során a nyugdíj alapját képező életpálya átlagkereset összegét az előző év nemzetgazdasági nettó átlagkeresetéhez kell igazítani. Mint arra emlékeztet, a magas járandóságra jogosultak száma amiatt is nő, mert a kormány január elsejétől eltörölte járulékplafont, így ma Magyarországon nincs felső korlátja az elérhető nyugdíjnak.

A nyugdíjasok közti szakadékok szélesedéséhez a 13. havi nyugdíj is hozzájárul, hiszen a minden jogosult a saját havi nyugdíja összegével megegyező mértékben kapja ezt az ellátást – magyarázta Farkas András.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !