A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt két férfival szemben, akik két hónappal ezelőtt, a Teréz körútnál segítségüket ajánlották egy földön ülő férfinak, azzal a szándékkal, hogy az ittasságát kihasználva, értékeket szerezzenek tőle. A vádlottak a sértettet felsegítették, majd egy közeli megállóba kísérték, ahol ezután kifosztották.
A vádirat szerint a férfiak 2023. július 8-án, reggel a VI. kerület, Teréz körúton felfigyeltek a járdán ülő, ittas állapotban lévő sértettre, és elhatározták, hogy megpróbálnak tőle értékeket szerezni. Ezután a sértetthez léptek, majd segítségnyújtást színlelve, az egyik vádlott felsegítette őt a földről, miközben a társa - értékeket keresve - megtapogatta a férfi kabátzsebét. Ezt követően az elkövetők átkísérték a sértettet a zebrán, majd a közeli villamosmegállóhoz mentek, ahol leültek úgy, hogy a vádlottak a sértettet közrefogták. Az egyik vádlott, a sértett ittasságát kihasználva, kivett a férfi ruhájából 1000 forintot és egy sörnyitót, amit zsebre tett. Társa figyeléssel biztosította az elkövetést.
A térfigyelő szolgálat munkatársai észlelték és figyelemmel kísérték a vádlottak cselekményét, a rövid időn belül helyszínre érkező járőrök pedig elfogták őket, amelynek során megtalálták náluk a sértettől elvett bankjegyet és a sörnyitót.
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a két férfit kifosztás bűntettével vádolja, és velük szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !