Ukrajna Bulgária támogatására számít

Kijev arra számít, hogy Szófia támogatja elképzelését az úgynevezett alternatív gabonafolyosóról – közölte honlapján az ukrán elnök.

Volodimir Zelenszkij internetes oldalán írt Nyikolaj Denkov bolgár miniszterelnökkel az Athénban rendezett Ukrajna-Balkán-csúcstalálkozó alkalmával folytatott megbeszéléséről. Az üzenetből kiderült, hogy a felek különös figyelmet fordítottak a fekete-tengeri térség helyzetére.

„Megvitatták a fekete-tengeri államok együttműködését a térség fenntartható biztonságának és a gabonafolyosó alternatív útvonalakon történő működésének biztosítása érdekében” – írta az elnök.

Zelenszkij szavai szerint „Ukrajna kész alternatív útvonalakat használni a gabonafolyosóban. Ebben számítunk Bulgária támogatására”.

Előző nap az ukrán államfő azt mondta, hogy az alternatív gabonafolyosó stabil működéséhez szükséges a légoltalmi pajzs megerősítése, és ezzel kapcsolatban felkérte Görögországot, hogy segítsen a folyosó védelmének megteremtésében.

Az elképzeléssel összefüggésben Szerhij Labazjuk, az ukrán törvényhozás agrár- és földpolitikával foglalkozó bizottságának tagja hétfőn azt közölte, hogy az ukrán kormány mintegy 547 millió dollár (193 milliárd 91 millió forint) értékű alapot hozott létre a Kijev által korábban bejelentett fekete-tengeri ideiglenes folyosókon közlekedő hajók biztosítására.

Az athéni tanácskozás alkalmával Zelenszkij megbeszélést folytatott a szerb elnökkel, Aleksandar Vuciccsal, amit a Telegram üzenetküldő alkalmazásán utólag a két vezető kézfogásáról készült fotó alatt, nyíltnak, őszintének és gyümölcsözőnek minősített.

„Jó beszélgetés (volt) az ENSZ alapokmányának tiszteletben tartásáról és a határok sérthetetlenségéről. (…) Nemzeteink közös jövőjéről a közös európai otthonban. Kapcsolataink fejlesztéséről, ami közös érdekünk” – írta az ukrán elnök. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !